More information

btk.pte.hu/..k/politikatudomanyok-alapszak 

Overview

Rövid leírás
Elsősorban olyan jelentkezőket várunk, akik nyitottak, érdeklődők, integratív szemléletűek, és a politikai, társadalmi folyamatokat nyomon követik.

Képzés célja
politológusok képzése, akik ismerik a társadalom politikai rendszerét és viszonyait, az alapvető politikai intézményeket és azok szellemi alapjait, a hatalom szervezetét és működését. Alkalmasak a politikával kapcsolatos szakértői tevékenységre, politikai elemzésre és kutatásra, szervezői és tanácsadói munkára. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.



A program célja, hogy olyan magasan kvalifikált szakembereket képezzen, akik nem csupán elméleti ismeretekkel rendelkeznek, de átlátják, értik és elemezni tudják a politikai folyamatokat és a közigazgatás működését. Hallgatóink tanulmányaik során Magyarország és az Európai Unió mellett más térségekkel is megismerkedhetnek. Kurzusaikon Ázsiától Afrikáig, a Közel-Kelettől az amerikai kontinensig végigjárhatják a nemzetközi térben zajló politikai, gazdasági és kulturális folyamatokat. Átfogó képet kapnak az állami, politikai szervezetek, pártok és civil szervezetek működéséről, választási rendszerekről és a kormányformák típusairól. Politikatudományok szakos hallgatóként utóbbiak megismerésére a gyakorlatban is lehetőség nyílhat, elsősorban külföldi ösztöndíjaink révén. Tanszékünk az oktatás mellett rengeteg plusz programot kínál Neked, filmklubok, meghívott előadók, beszélgetések, kirándulások, sportnapok és
bulik színesítik a mindennapokat.

Programme structure

Főbb témakörök:
Társadalomtudományi alapismeretek (szociológia, társadalomfilozófia, társadalomelmélet, közgazdaságtan, a kommunikációelmélet alapjai) 20-30 kredit;

A politológia szakmai ismeretei (politikatudomány alapjai, egyetemes és magyar politikai gondolkodás története, XX. századi társadalom és politikatörténet, magyar politikai rendszer, jogi ismeretek, nemzetközi viszonyok elmélete, módszertani ismeretek) 110-160 kredit.


A szakmai gyakorlat követelményei

A szakmai gyakorlat a képzés tantervében meghatározott, négy hét egybefüggő szakmai gyakorlat.

Career opportunities

Elhelyezkedési területek
A végzettek alkalmassá válnak arra, hogy részt vegyenek a politikával kapcsolatos szakértői anyagok előkészítésében, segítséget nyújtsanak a politikatudományi kutatások elvégzéséhez, politikai szakértők mellett politikaelméleti részelemzéseket készítsenek, részt vegyenek a civil társadalom, az önkormányzatok, a tömegkommunikációs, szakmai érdekképviseleti, nemzetközi szervezetek munkájában. Növekvő igény a munkaerőpiacon a politológusok iránt az Európai Unióhoz kötődő állások terén mutatkozik, amelyek legtöbbször hosszabb külföldi tartózkodást feltételeznek.

Not available for applying at the moment
Not available for applying at the moment
Sponsor logo
Sponsor logo