More information

btk.pte.hu/..kepzeseink/neprajz-mesterszak 

Overview

Képzés célja
olyan szakemberek képzése, akik megszerzett néprajzi, folklorisztikai és kulturális antropológiai ismereteik birtokában képesek a saját és mások kultúrájának elemzésére és értelmezésére. Jártasak a kultúrakutatásban és ismerik a kultúra sajátosságait a múltban és a jelenben. Elmélyült ismeretekkel rendelkeznek a néprajz valamely szűkebb, speciális területén. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.



Szakunk kiemelten épít a hallgatók tudományos érdeklődésére, aktivitására, ennek megfelelően jelentős hangsúlyt fektetünk az önálló, ám szakmailag vezetett kutatómunkára, amelyhez minden segítséget meg is adunk. Hallgatóink ennek köszönhetően kiemelkedően sikeresek a hazai tudományos seregszemléken, bejáratosak szakmai fórumokra.

Támogatjuk és ösztönözzük hallgatóinkat minél több szakmai gyakorlat elvégzésére, amiben kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerünk, Erasmus pályázataink, valamint a vezető hazai és a jelentős regionális néprajzi intézetekkel ápolt együttműködéseink is segítséget nyújtanak.

Programme structure

Főbb témakörök:
Néprajzi szakmai ismeretek 20-30 kredit:

- magyar és összehasonlító folklorisztika,

- az anyagi kultúra kutatása: az életmód és a tárgyi kultúra recens és történeti kérdései, társadalomnéprajz, kulturális antropológia.

A választható specializációk tudományágai, szakterületei és azok kreditaránya:

A választható specializációk kreditértéke további 60-80 kredit:

Választható specializációk:

európai etnológia: a nemzeti és etnikai kisebbségek, az etnicitás és etnopolitika jelenségei; a források feltárása és kezelése; a globalizáció hatásai; magyar néprajzi kutatási hagyományok; közösségtanulmányok; az életmód, a mindennapi élet és a mindennapi életvilágok kutatási paradigmái; a jelenkori társadalom rétegződése; a réteg- és szubkultúrák;

kulturális antropológia: meghatározó klasszikus antropológiai iskolák; a kritikai elméletek az etnometodológiától a posztmodern antropológián keresztül az orientalizmusig és a posztkolonializmusig; a gazdaság, a társadalom, a politika, a vallás, az etnicitás, az identitás és a globalizáció ismeretei;



A szakmai gyakorlat követelményei

A szakmai gyakorlat múzeumi, intézményi gyakorlatból és terepmunkából áll, amelynek kreditértéke a képzésben választható specializáció részeként 20 kredit.

Career opportunities

Elhelyezkedési területek
Muzeológus, kutatóintézeti tudományos munkatárs, oktató és kutató a felsőoktatásban, kulturális örökségvédelmi szakember, helyi és regionális civil szervezetek, kulturális egyesületek és civil szervezetek szakértője, művészeti iskolai szakember, helyi kulturális erőforrásokat kezelő projektek szakértője, kisebbségi önkormányzatok szakértője, területfejlesztési és vidékfejlesztési projektek szakértője.
A jelenkori magyar társadalmat és kultúrát, valamint a társadalmi problémákat és a globális társadalmi folyamatokat behatóan ismerő szakemberek iránt a fejlesztési hivatalok, a civil szervezetek és turisztikai intézmények részéről is tapasztalható igény.

A szakról kiválóak a lehetőségek szakmai állások elérésére, országos viszonylatban kiemelkedő számban helyezkednek el végzett hallgatóink országos múzeumokban és kutatóhelyeken.

Not available for applying at the moment
Not available for applying at the moment
Sponsor logo
Sponsor logo